Tevékenységeink

Fejlesztő foglalkoztatás 2024-2026

 

Fejlesztő foglalkoztatás eredményeinek és terveinek bemutatása

2024-2026. év vonatkozásában

 

A Molnár Gábor Műhely Alapítvány (8400 Ajka, Móra Ferenc u. 30. adószáma: 18919374-1-19; képviselője: Horváth János kuratóriumi elnök) a 2024-2026-os foglalkoztatási időszakban is folytatta az aktív megjelenést és eredmény-népszerűsítést. 2024-ben több alkalommal is szerepeltünk a médiában, ahol a foglalkoztatás és a fogyatékossággal élők pozitív szerepben való bemutatása volt a fókuszban. Az Esély TV rendszeres látogatónk.

2024-ben az egyik legfontosabb bővülésünk a Veolia Zrt. támogatásával, egy üvegházi termelés beindítása volt, amelyet 2025-ben tovább fejlesztettünk. Lezárult az engedélyeztetési folyamat, miszerint kistermelőkké váltunk, teljesítettük a feltételeit a befőzési tevékenység engedélyeztetésének, így befőzhetünk lecsót, lekvárt és készíthetünk savanyúságot is. A Veolia Zrt. 2022-től támogatja az esélyegyenlőségi napok szervezését és tevékenyen részt vesznek a „mesesátorral” a rendezvényen, ahogyan 2025-ben is történt, immár két mesélővel szórakoztatták a résztvevőket. A hímzőgépeket is dolgoztatják, ami a fejlesztő foglalkozáshoz tartozik, hiszen a júniusi főzőversenyükre mi hímezzük a logós kötényeket.

 

     

 

 

Számítunk további hímzés feladatokra is, például zsebes pólókra, ezért beszereztük a harmadik hímzőgépünket is. Mikulásra, névre szóló mikulás zsákokat is hímzünk, húsvétra nyuszis kosarakat készítünk, karácsonyra hímzett asztalterítőket, szalvétákat. Ajka Város Önkormányzata részére törülközőket hímzünk a város címerével, ezzel szoktak kedveskedni a testvérvárosoknak. Egy megrendelés, kimondottan a galléros ingek gallércsúcsára kérte a logó-hímzést, ezért beruháztunk egy 8 karos hímzőgépre 1 938 890 Forintért és karácsonyi ajándékként, egy egész tantestület (70 fő) kapott hímzett ingeket.

 

         

 

 

Az üvegházi termelés a fejlesztő foglalkoztatás parkgondozás, zöldterület gondozás munkaköréhez illeszkedik, illetve ezt a területet fejlesztettük tovább. Nagyon fontos, hogy a természettel együtt dolgozni, nem könnyű feladat, és a legnagyobb kihívás 2025-ben a meleg volt. Kísérleteztünk az ültetéssel, a hőmérséklet csökkentéssel az árnyékolókkal, az öntözés gyakoriságával, a bio permetezéssel, az okos kártevő-védekezéssel. Megváltozott munkaképességű munkavállalónk kifejlesztett egy szenzoros érzékelőt, ami e-mailben küldi az információt a hőmérsékletről, a páratartalomról.

Nem csak a termelés tanulságos, de a termés feldolgozása is. Eredetileg lecsót szerettünk volna eltenni télire, ám hamarabb elfogyott, mint ahogy az üvegbe kerülhetett volna. A cukkini termés olyan bőséges volt, hogy már senki nem akart cukkinit enni, így különleges recepteket gyűjtöttünk, amiben észrevétlen marad a cukkini.

 

  

 

 

A termések feldolgozása, még sűrűbbé tette az életvezetési foglalkozásokat. Miután az üvegházból és a körülötte lévő szabadföldi termelésből nagyon sok termés került be az intézménybe, így azok elkészítésébe minden fogyatékossággal élőnek be kellett kapcsolódni. Az önállóságra nevelés hangsúlyos része, hogy megtanuljanak egyszerű recepteket, készséggé váljon a kés használata, pucolni, hámozni, szeletelni, darabolni, reszelni mindenkor tudjanak. Külön nevelési cél, hogy amikor a természet megajándékoz terméssel, akkor kell elfogadni és feldolgozni. Ilyenkor a főzés, sütés nem kedvkérdés. A későbbre való tartalékolás is feladat, ezért megtanulunk, befőzni, blansírozni, fagyasztani, szárítani, aszalni.

2025-ben bonyolult engedélyeztetési folyamat előzte meg a termések feldolgozását. Megfelelni a HACCP rendszernek, feldolgozó adatlapokat kellett gyártani, de mire lezárult a folyamat (2025. szeptember 20.) leérett a termés, így még mindig saját felhasználású termékek születtet a konzerválás során.

 

        

 

 

 

Az ősszel megkezdtük a címkék tervezését, és az árképzés területén is szereztünk tapasztalatokat. A termények feldolgozásakor arra törekszünk, hogy minél kreatívabb megoldásokat, recepteket találjunk. A kert minden termését igyekszünk feldolgozni, hiszen a fenntarthatóság, az önállátás, a pazarlás megelőzése szintén fejlesztési feladat.

 

    

 

 

     

  

 

 

 

A konyhaterápia eredményessége adta azt az ötletet, hogy készítsünk egy szakácskönyvet. Leginkább fogyatékossággal élők számára terveztük, de a tapasztalatlan ifjúk is sikerrel forgathatják, hiszen minden mozzanatot befotózott a hallássérült fotósunk.

 

  

 

 

 

2024. szeptember 20-án tartottuk az Esélyegyenlőségi napunkat. Ezen a napon meghívjuk a Veszprém vármegyei társintézmények szakembereit, ellátottjait, Ajka város azon intézményeit, akiknek van ráhatásuk az emberi jóllétre, segítséggel, védelemmel, oktatással neveléssel. Nagyon sok önkéntessel dolgozunk együtt ilyenkor, a diákoktól a nyugdíjasokig. Az ételosztást 2017 óta az Egészségügyi Nyugdíjas Egyesület koordinálja. A szőtt, hímzett termékek kiállítása evidencia, ahogyan a képzőművészeti csoportjaink munkái is kiállításra kerülnek.

 

  

 

 

 

A Molnár Gábor Műhely Alapítvány zenekara a Hangadók, tavaly volt 15 éves. Ez idő alatt nagyon sokat fejlődtek és elmondható, hogy ők képesek 15 perc alatt beállni a színpadon és háromórás koncertet adni. Hangadók zenekar sérültekből áll. Frontembere Zemán Janó, aki vak és énekes-dobos, szövő szakember. A basszusgitáros, egy önkéntes fiatalember, aki koncerttapasztalatot gyűjt. A zenekar vezetője Pallagi Attila, aki nem csak gitáros, hanem vezeti a turnébuszt, pakol, hangszerel, hangosít és gyártja a képi megjelenés anyagait. Évente kb. 30 fellépést adnak itthon és külföldön is. Neves zenészekkel is színpadra lépnek és törekszünk arra, hogy minden fejlődési lehetőséget megragadjunk. 2024. október 10-én Pásztor Anna Varázsceruza projektjében pályáztunk arra, hogy részt vehessünk a mentorprogramban. Sikerrel jártunk, és a díjazás lehetővé tette, hogy Janó énektanárhoz járhasson, és egy másik hangszeren, a zongorán is megtanulja kísérni a saját előadását.

Az esélyegyenlőségi napon mindig fellép a zenekar és nagyon jó hangulatot teremtenek. A meghívottak mindig elcsodálkoznak, hogy mennyi érték rejlik a fogyatékossággal élőkben!

 

 

 

 

Hangadók, Juhász Marci vendéggel

Az Esélyegyenlőségi nap, minden vonatkozásában esélyegyenlőségi nap, így kedvenceink a Fláre Beás autentikus romazenekar is fellép. Nagyon fontos számunkra, hogy elfogadásból, a sokszínűség ünnepléséből is példát mutassunk.

 

 

 

Ezen a napon megtelik a tér, és együtt van a sérült az éppel, a fiatal, az időssel.

 

 

 

 

2025-ben is megrendeztük az Esélyegyenlőségi napot, hiszen hagyományosan szeptember 3. péntekje már minden iskolás számára egy kicsit iskolamentes nap, hiszen ilyenkor a téren várják őket olyan fejlesztő és játékos feladatok, amik során közelebb kerülhetnek a sérült emberek mindennapi kihívásaihoz.

 

 

 

 

 

 

2025-ben a Don’t Stop the Queen zenekar jött el egy koncertezni. Érzékenységüket mutatja, hogy ezt a koncertet adományba kaptuk és méltó korona volt erre a napra.

 

 

 

 

Az esélyegyenlőségi nap után, októberben egy másik hagyományos rendezvényünk valósult meg: a szövöde nyílt napja. A közös kézműveskedés, a levendulaszörpös rozé, a pogácsázós beszélgetés, a Hangadók akusztik koncertje, mind a jóérzések garanciái. Ajka padragi városrészéhez szerettünk volna kapcsolódni, 2016-ban, hogy ne féljenek a lakosok a sérültektől. Ez a nyitás olyan jól sikerült, hogy azóta is folytatjuk ezt a hagyományt, nagy sikerrel.

 

 

 

 

2025-ben is megrendeztük a kézműves szakmai napot, hiszen a népszerűsítés is a feladatink közé tartozik. Ebben az évben az „Új hajtás” nevet kapta a rendezvény, hiszen kaspó díszítésre hívtuk a résztvevőket.

 

 

 

 

2024-ben több pályaorientációs napot is tartottunk az alapítvány székhelyén és telephelyén egyaránt 80 diák ismerkedett meg a működésünkkel. Mind a gyerekek, mind a tanárok számára ismeretlen volt a fogyatékossággal élők világa. Azt, hogy dolgoznak is, nem is hitték. Milán alig látó, Nelson segíti a mindennapokban, és kitűnő szövő.

 

 

 

 

2025-ben is több pályaorinetációs napot tartottunk óvodásoknak, általános iskolásoknak és középiskolásoknak is.

Az óvodások nagyon élvezték a textillel való játékot.

 

 

 

 

2024. november 12-én a szociális munka világnapján Szabó Marianna, aki a szövöde vezetője, és a szövés tevékenység megálmodója Ajka Város kitüntetését vehette át. Díjazott volt még Pallagi Attila is, a Hangadók zenekar vezetője. Nélkülük nem tudnánk műhely és művész minőségben is megmutatkozni.

 

    

 

 

 

2025-ben Pera Anna kolléganőnk kapott elismerést. Ő az Ambrózia színjátszó csoport irányítója, aki a színpadi művészeti tevékenységekért felel a fejlesztés mellett. A Down-szindrómások és autisták csoportjának a vezetője és a csomagolás munkatevékenységen belül a nyomdai, papíripari termékek munkafolyamatait segíti.

 

2024. december 13-án adventi vásárt és nyílt napot tartottunk az alapítvány székhelyén. Legfőbb célunk, hogy megmutathassuk, hogy milyen munkavégzés, fejlesztések folynak a falakon belül. Ilyenkor várjuk az utca emberét, a szülőket, a környező házakban lakókat, akik látnak minket kívülről, de belülről, lehet, hogy nem is sejtik, hogy micsoda értékességek születnek. Autista ellátottunk és anyukája is kiállítja a keresztszemes hímzéssel készült csodákat.

Hagyományosan, 2025. december 11-én adventi vásárt és nyílt napot tartottunk a székhely épülete előtt.

 

 

 

 

 

2025. február 25-én a Magyar Parasport Napon veszünk részt az ajkai Jégcsarnokban.

2025-ben március 21-én a Down-szindrómások világnapján a Molnár Gábor EGYMI tanulóit látjuk vendégül, ahol színes zoknikavalkádot alkottunk és botkenyeret sütöttünk az udvaron.

 

   

 

 

 

2025. április 2-án az Autizmus világnapján közös sétát szervezünk kék lufival és a Kristály Hotel Pizzázója látott vendégül bennünket kék színű pizzával. Itt fellépett a Hangadók Duó, természetesen autista énekessel. A konferencia teremben előadásokat és beszélgetéseket terveztünk és még egy teszttel is készültünk.

 

 

 

2025. május 19-25-ig az 50 éves Molnár Gábor EGYMI-t ünnepeltük. Voltak sportversenyek, szellemi vetélkedők főleg az író életéből, és 25-én a Gálán bemutatjuk a színdarabunkat, a táncunkat és fellép a teljes Hangadók zenekar.

Több kirakodást is tartottunk falunapokon a környező településeken, ahol népszerűsítettük a fejlesztő foglalkoztatást.

2025. november 21.én alapítványunk 30 éves fennállást ünnepeltük. Nagykorúvá lett a foglalkoztatás is, hiszen idén 18 éve lesz, hogy az anno, még szociális foglalkoztatásban megkezdtük a fogyatékossággal élők munkavállalóvá nevelését.

 

 

Terveink:

2026-ban is megünnepeljük a Down-szindróma világnapját, ahogyan az Autizmus világnapi rendezvény megszervezése is a mi feladatunk Ajka városában.

2026. április 1-jén húsvéti kézműves napot szervezünk, a tavaszi szüneti gyermekprogramokat gazdagítandó.

Projektmegvalósítást végzünk a kézműves és képzőművészeti foglalkozásokkal, az önismereti, önfejlesztő programokkal, közösségfejlesztő programokat szervezünk.

Szeptember 18-án Esélyegyenlőségi napot tartunk, októberben kézműves szakmai nap lesz és november végén-december elején egy Lélek napot is szervezünk, ami a Veszprém megyei szervezetek sérültjeinek a vendégül látását, színházi körülmények közötti bemutatási lehetőséggel a produkcióiknak.

Közben tesszük a dolgunkat a kertben, a műhelyekben, kirakodásokat, piacokat tartunk.

Az MGM Alapítvány

A Molnár Gábor Műhely Alapítvány testi, érzékszervi és értelmi fogyatékossággal élő felnőttek nappali intézménye. A nappali ellátáson belül részt vesznek fejlesztő foglalkozásokon, életvezetési foglalkozásokon és színvonalas művészi tevékenységet is végeznek. Az Ambrózia színjátszók drámáznak, míg a Hangadók zenekar akár két órás koncerttel is tud szórakoztatni. Emellett dolgoznak is, szociális és rehabilitációs foglalkoztatás keretén belül. Szőnek, csomagolnak, sorjáznak, és még sok más egyéb tevékenység is szolgálja életüket.

Kapcsolat

Molnár Gábor Műhely Alapítvány

Levélcím: 8400 Ajka, Móra Ferenc utca 30.

Tel: +36-88/213-844

Email: mgma.ajka@gmail.com

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.