Dráma-játék foglalkozások
2007. szeptemberétől a Magyarországi Champhill Egyesület Gyógyító-nevelés képzésében veszünk részt. Az ott szerzett ismeretek, élmények alapján vetődött fel bennünk, hogy legyen a fiataloknak olyan foglalkozás, ami az érzelmekről szól.
Ami a gondolatból megszületett és megvalósult, nem kifejezetten dráma-játék foglalkozás. A fiatalok és a terápiás munkatárs személyiségének és tudásának összegyúrásával teremtett „együttlét” tartalmaz érzékelésfejlesztő, együttműködést javító, és kommunikációs feladatokat, verseket, novella- és regényrészleteket, zenés műveket, dalokat, festést, és nagy-nagy beszélgetéseket.
A foglalkozásokat heti 1,5-2 órában tartjuk minden csoport számára.
Legfontosabb célunk:
A foglalkozásokon részt vevő fiatalok hozzásegítése ahhoz, hogy minél jobban megismerjék önmagukat, társaikat. Erősségeik támogatása, hiányosságaik felismertetése, illetve ezeknek a lehetőségekhez képest minél teljesebb feltöltése. Ráébreszteni őket, hogy a jó együttműködés záloga egymás kiegészítése. Ismerjék fel, hogy az értelmesen, jó hangulatban eltöltött idő érték, a lélek megújulását, feltöltődését szolgálja.
Ítéletmentes, empatikus együttműködés, tisztelet, tapintat elérése.
A foglalkozásokra részletes tematika alapján készülünk. A tervet a fiatalokról több éve összegyűlt ismereteinkre, és a PAC tesztek eredményeire alapozzuk. Témakörökkel dolgozunk, de rugalmasan alkalmazkodunk a lehetőségekhez és az igényekhez, ha kell, az idő letelte előtt értékelünk, és újra tervezünk. Figyelembe vesszük az éves aktualitásokat, eseményeket. Fontos számunkra a hagyományok, az ünnepek megismerése, és méltó meg ülése.




