Hírek & Események

Hogyan jut eszébe egy fogyatékossággal elő alapítvány dolgozóinak, hogy szakácskönyvet készítsenek?

A sors produkál érdekes élethelyzeteket. Magukra maradnak értelmi sérülteket, hátrányos helyzetben ragadnak családok, az életben maradáshoz viszont enni kell. Első a belső - hangzott el egyszer viccesen, de annyira nem is vicces ez, ha meg kell tanítani a sérültet arra, hogy mit lehet venni a „kékből” (ezres bankjegy), milyen magas 20 dkg párizsi, és melyik a legolcsóbb margarin.

A Molnár Gábor Műhely Alapítványban, a fogyatékossággal élők nappali ellátásában, mindig nagyon hangsúlyos volt az életvezetéssel kapcsolatos foglalkozás. 2007 körül felért a lelkünkig a tudás, hogy nincs külön világ az épeknek és a sérülteknek, hanem csak egy világ van, és abban érdemes jól lennünk mindannyiunknak. Az alapítványban a gondoskodás, és a kiszolgálás felől elkezdtünk fokozatosan afelé haladni a szakmában, hogy a fogyatékossággal élők kiszolgáltatottságát csökkentsük. Mert ha valaki csak akkor tud ételhez jutni, ha megfőzik neki – kiszolgáltatott. Ha meg tudja venni a hozzávalót, de nem tudja mit kezdjen vele – kiszolgáltatott. Ezt a kiszolgáltatottságot lehet csökkenteni, méghozzá olyan módon, hogy a meglévő képességeikre támaszkodva, jó szokásokat alakítsunk ki. Jó szokás, hogy megterítenek ebédhez, vagy tányérból tízóraiznak, hogy kötényt vesznek, ha leszedik az asztalt. Ugyancsak jó szokás, hogy megkenik maguknak a vajas kenyeret, vagy megtanulnak szeletelni, darabolni, gyümölcsöt hámozni, zöldséget tisztítani. Ehhez már el kellett engedni a túlféltést, újfajta bizalmat építettünk a késhasználathoz, és ha történtek is balesetek, azt úgy fogtuk fel, ahogy az épek is: megesik, bekötjük.

A szorgalmasság újabb jó szokások kialakításához segített bennünket, mert lehetett kiskertet kialakítani, zöldséget termeszteni, és a burgonya, a hagyma, a borsó, répa és még számos haszonnövény hozzájárult ahhoz, hogy péntekenként konyhaterápiát tartva, extra ebédet készíthessenek a sérültek a segítőkkel. A lecsót lehet befőttes üvegben tartósítani, cukkiniből készült szendvicskrém, a borsót összepárolták a petrezselyemmel és a répával, úgy fagyasztották le. Majd kialakult a „tökszezon” fogalma, és már narancssárga ételek borították az asztalokat. Az ajkai Bolgárkert jóvoltából már „feleslegek” is képződnek, és már télre is raktározódik a burgonya, a hagyma.

Az értelmi fogyatékossággal élőkkel nagyon vidám konyhaterápiák tarthatók, ám azt nem érdemes szem elől téveszteni, hogy a legjobb szándékunk mellett sem fog belátás születni, sem a pénzkezelésre, sem az árváltozásra, sem a mennyiségek meghatározására. Ezért mindig szokások kialakításában gondolkodunk: három tojásból készített rántotta, egy szelet kenyérrel és egy bögre teával már kielégítő reggeli lehet. A többször készített ételek, ismerősek lesznek, és egyszer csak rögzül az elkészítés sorrendje, rögzül a tűzhely bekapcsolása, a tepsi kiválasztása és egyszer csak főzni fog magának!

Amikor elhatároztuk, hogy készítünk egy szakácskönyvet, akkor az volt a szándékunk, hogy ebben a rögzüléses folyamatban legyen még egy mankó, egy segítség, hogy újra felvehető legyen a „fonál” ha megakadt, és legyen egy támasz a hitében, hogy képes lesz rá, lesz elég bátorsága, és meg tudja főzni a saját ételét. Sokszor, amikor azt látjuk, hogy a főzés bonyolult, hajlamosak vagyunk arra, hogy egyetlen lépést se tegyünk a siker érdekében, és várjuk azt, hogy majd valaki, aki nálunk gyakorlottabb, megcsinálja helyettünk az ételt. Még akkor is hajlunk erre a gondolkodásra, ha semmi rendellenesség sem akadályoz, ha meg igen, akkor különösen. Azt reméljük, hogy egy olyan szakácskönyv, amely egyszerű ételek elkészítését célozza, könnyen érthető nyelven, extra magyarázatokkal, tudja segíteni a konyhához vezető önbizalmat, a hitet a sikerben, és meleg ételt a testnek. Szeretnénk, ha a lehető legkisebbre csökkenne a kiszolgáltatottsága azoknak az embereknek, akik intellektuális és pszichoszociális sérüléssel élnek. Ha csak ezzel a speciális szakácskönyvvel, de hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy akár az otthonukban, akár a támogatott lakhatásban, vagy más egyéb lakóotthonban, kicsi támogatással, vagy naggyal is akár, de tudjanak főzni maguknak, akkor már boldogok vagyunk!