Szociális foglalkoztatás
Intézményünkben öt csoport mûködik (34 fõ enyhe értelmi sérült, 10 fõ középsúlyos értelmi sérült, 6 fõ halmozottan sérült gyermek, 5 fõ megváltozott munkaképességû felnõtt). Tevékenységeink gerincét a szociális foglalkoztatás, a mûvészetterápia és a fejlesztõ foglalkozások alkotják. A szociális foglalkoztatás keretén belül szõnyegszövést és – az ajkai Dobozgyárnak köszönhetõen – a rekeszek készítését, virágkötészetet, takarítást és parkgondozást végeznek a fiatalok. A kötelességtudat, a kitartás és a feladattudat kialakításán túl, a szociális foglalkoztatás elõsegíti az életvezetés komplexebb megtervezését is.

Mûvészetterápia háromszor van egy héten. Zeneterápián versek megzenésítésén dolgoznak, azok elõadását, a fiatalokból alakult zenekarunk gyakorolja. Azok a fiatalok, akik nem tudnak részt venni a zenekar munkájában, énekükkel az – örömzenélésben – vesznek részt. Egy foglalkozás a drámajátéké, amelyben érdekes karaktereket formálnak meg a fiatalok. Többnyire mesejátékok, betlehemezés a jellemzõ mûfaj, de egy drogellenes kampányban is részt vettek saját ötleten alapuló darabbal.
Számos fellépésre kérnek bennünket a környezõ települések civilszervezetei, önkormányzatai és iskolái, ami nagy örömmel tölti el alapítványunkat. A sérült és az ép emberek társadalmi közelítéséhez jó eszköznek bizonyul a mûvészet, és fiataljaink nagyon büszkék arra, hogy élményhez juttathatják embertársaikat.
Hetente egyszer táncot tanulnak. Különbözõ stílusú táncokban próbálták ki magukat, és nagyon fejlesztõ hatású a zene- ritmus- koordináció triója más tevékenységek végzésében is. A bennük felszabaduló érzelmek és azok közvetítése pedig a közönségükben kelt hatást.
Mindennaposak a kézmûves foglalkozások, amelybe az agyagozás, a gipszöntés, a textilfestés, üvegfestés, mandalafestés, és egyéb dísztárgyak készítése tartozik. Fellépéseinket általában kiállítjuk a munkáikat. A hasznosság érzését keltik a produktumok létrehozása, és fejlesztõmunkánk alapját képezi.
AZ ALAPÍTVÁNY TEVÉKENYSÉGEI, PROGRAMJAI
Mindennapjainkhoz hozzátartozik a számítógép. Ezért a fiatalok hetente kétszer részt vehetnek számítógépes foglalkozáson. Tanulnak levelet írni, internetezni, és fejlesztõ feladatokat is megoldhatnak. Érezniük kell, hogy az információ
részesei, és nincsenek kirekesztõdve az ép emberek világából a technikai tudás hiánya miatt.
Minden kedden filmklub van, amelyre a filmeket különös gonddal válogatjuk, hogy az aktualitás, értettség és érzelmi hatáskeltés kritériumainak megfeleljenek. Halmozottan sérült gyermekeinket szomatopedagógus kezeli hetente egyszer hidroterápia keretében, és mindennapos fejlesztésben részesülnek a fejlesztõgyógypedagóguasaink révén.
Havonta egyszer név- és születésnapokat ünneplünk, fórumot szervezünk, ahol megbeszéljük a jövõre vonatkozó terveinket, és az elmúlt eseményeinket elemezzük.
Kirándulásokat szervezünk a környék gyáraiba, üzemeibe, múzeumaiba. Megtakarításaink függvényében 1–3 napos buszos kirándulások és fesztiválok, táborok szerepelnek még programjaink között. Topár Zsolt vezetésével Kertán, gyógylovagoltatásban (hippoterápia) vesznek részt a fiatalok. A fejlesztés nagyon jótékony hatással van mind testi, mind mentális állapotukra.


