Hangadók élménybeszámoló Ljubljana 2011
mgm-alapitvany , 05 június 2011
Május 23-án, hétfőn, kora-délután indultunk, hogy részt vegyünk a FOCAL-PROJECT záró rendezvényein Ljubljanaban.
A Bit Centerben foglaltunk szállást, ami egy fiatalos, sport központtal egybeépített hotel.
Este a teraszon gyűltünk össze, egy kis beszélgetésre és sörözésre. Hamar előkerült a gitár és közös éneklésbe kezdtünk.
Fényképeztek, kameráztak és tapsoltak nekünk a körülöttünk ülők.
Reggeli után a Draga Centerbe mentünk, ahol meghallgattuk a megnyitót, és vendéglátóink körbe vezettek minket. A délután próbával telt. A résztvevő országok művészeti csoportjai egymás után elpróbálták produkcióikat.
Szerdán reggel elindultunk a városközpontba, ahol éppen egy három napos fesztivál zajlott. Ezen a rendezvényen játszottunk először és a nagyszínpadon kaptunk 20 percet a bemutatkozásra.
A kezdés kicsit rázós volt, mert nem találtuk az egyik csomagot, amiben a csörgők voltak.
Tánccal, tapssal helyettesítve a hiányzó hangszereket, belekezdtünk egy U2 feldolgozásba.
Köszönhetően a profi technikusoknak, az ismert, angol nyelvű számoknak és a Pálinka-dalnak, annyira jól sikerült a koncert, hogy a zenekart visszatapsolta a közönség.
Bár a belvárosban a parkolási gondok miatt nehéz volt a hangszerek pakolása, mégis megérte a kényelmetlenséget.
Programunk következő állomása Postojna volt, ahol megnéztük a méltán híres cseppkőbarlangot, és egy jót ebédeltünk.
Napunk további részében leszaladtunk a tengerhez. A bátrabbak csobbantak is a kissé hűvös vízben.
Este egy a szállásunkhoz közeli, olasz étteremben vacsoráztunk
Csütörtökön a Városi Múzeumban vártak minket. Amíg a konferencia hivatalos része zajlott, egy kis sétát tettünk a belváros hangulatos utcáin és fagyiztunk.
Ebéd után, a múzeum előterében játszottunk. Az akusztikai adottságok miatt úgy döntöttünk, hogy egy csendesebb hangvételű koncertet adunk. A dobok helyett kongákat használtunk és
halkabbra vettük az erősítőket. A hangulat kiváló volt, sőt annyira belejöttünk, hogy a végén mindenki együtt táncolt és bulizott.
Elérkezett a búcsú este. A belvárosban, egy patinás vendéglőben találkoztunk a többiekkel.
Ízelítőt kaptunk a szlovén ételekből, közben műsor is volt népzenével és táncosokkal.
Szlovén barátaink külön kérésére Janó, Jocó és Bandi előadták a „hat-láb” tánc-koreográfiát és egy nagy közös csoportképet is készítettünk.
Pénteken délelőtt a Draga centerben volt a harmadik koncert. A színpadot szabad téren, az egyik épület teraszán rendezték be. Teljes műsorunkat eljátszottuk és abban az élményben volt részünk, hogy két vendégzenész is csatlakozott hozzánk, egy alkalmi közös muzsikálásra. Zenélés után még piknikeztünk, majd elköszöntünk és hazafelé vettük az irányt. Picit fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagodva érkeztünk haza.











































Hozzászólások ehhez a hírhez